Sikeresen végigvitte terhességét, majd megszülte egészséges negyedik gyermekét a veszprémi kórházban egy asszony, akinél terhessége tizenkettedik hetében méhnyakrákot diagnosztizáltak; a császármetszéssel egy időben az orvosok eredményes onkológiai műtétet is végrehajtottak rajta. Nem egészen két héttel a műtét után anya és gyermeke egészségesen hazamehetett a kórházból.
Hasonló, komplex együttműködést igénylő speciális beavatkozás – azaz méhnyakrákos daganatnak a császármetszéssel egy időben végrehajtott eltávolítása – az egész világon rendkívül ritka – mondta Udvardy János, az Országos Onkológiai Intézet nőgyógyásza, a helyi és budapesti orvosokból álló csoport tagja sajtótájékoztatón pénteken Veszprémben.
Hozzátette: elenyésző a terhesség alatt jelentkező méhnyakrákos esetek száma, Magyarországon kétezer terhességre nagyjából egy ilyen megbetegedés jut. Tájékoztatása szerint a méhnyakrák – amelyből évente ezer, ezerkétszáz újat diagnosztizálnak – 45-47 éves nőknél fordul elő leggyakrabban, de a 20-30 éves betegek száma az utóbbi években jelentősen megnőtt. Ezzel együtt komoly gondot jelent, hogy a gyermekvállalás ideje egyre későbbre tolódik – tette hozzá. Kiemelte, hogy a korai stádiumú méhnyakrák esetében egyszerre tudták garantálni a gyermek egészségét és az anya gyógyulását.
Egy orvosi team döntött arról, hogy a terhesség 35. hetében egyszerre egy császármetszést és egy speciális méheltávolító, úgynevezett Wertheim-műtétet hajtanak végre – mondta Szilágyi Imre, a veszprémi kórház nőgyógyászati osztályának vezetője. A terhesség nélkül is kockázatos műtéti beavatkozást folyamatos szűrés előzte meg, a magzat és az anya állapotát szigorúan felügyelték – tette hozzá.
Dávid Gyula, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház orvos-igazgatója szerint az örömteli eset a kórház folyamatban lévő onkológiai projektjének jelentőségét is mutatja. 2014-ben megnyitja kapuit a regionális onkológiai központ Veszprémben, az intézmény az országos onkológiai hálózat része lesz. A 3,6 milliárdos beruházásból 2,3 milliárd forint az uniós támogatás, a maradék 1,3 milliárdot a fenntartó megyei önkormányzat biztosította.
MTI
The post Sikeresen megszülte gyermekét egy méhnyakrákos nő Veszprémben first appeared on Babafalva.hu.