Mikor leszünk anyává? A fogantatás pillanatában? Amikor először halljuk meg a babánk szívverését a nőgyógyásznál? Vagy amint először öleljük magunkhoz a világra jött csodát? Esetleg csak később?
„Bennem először akkor tudatosult az anyaságom, amikor hazafelé vezettem az első ultrahangos vizsgálat után. Alig vártam, hogy belejelenthessem otthon a nagy hírt. Annyira izgatott voltam, hogy túl gyorsan mentem és félúton vettem észre, hogy még a biztonsági övem sem kapcsoltam be. Bizsergető, különösen boldog érzés volt.” – meséli a 2 éves Gyöngyi anyukája, Andrea.
„Tulajdonképpen sokként éltem meg a terhességet. Izgatott voltam, de egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy anya leszek. Amikor átnyújtották nekem az újszülött babát, nem is éreztem azonnal a kapcsolatot. Aztán éjszaka, amikor éhes volt és felsírt, hirtelen elöntöttek az érzelmek. Végül 9 hónapba telt, amíg teljesen elfogadtam ezt az új szerepet.” – Irén azóta két gyermek anyukája.
Milyen érzéseket ébreszt a szülés? Erőt ad vagy elrettent?
„Teljesen elképedtem, milyen erős és kitartó voltam a szülés során. Ez az emlék segített át a későbbi hosszú, álmatlan éjszakákon, hiszen tudtam, hogy én ezt is kibírom. A szülés tett engem magabiztosabbá és meggyőzött arról, hogy nincs lehetetlen.” – Anita 2 éve szülte kislányát.
„A szülés nagy munka és nagy megterhelés volt. Amikor megláttam az ikreket, azt hittem, a nehezén már túl vagyok, de később rájöttem, hogy a szülés maga nem a vég, hanem a kezdet. A munka, a megfelelni akarás, a bizonytalanság és persze egy új, csodás életszakasz kezdete.” – Anna 3 évig maradt otthon a gyermekeivel.
„Mivel a férjem is bent volt a szülésnél, látta, milyen hatalmas erő is kell ehhez. Azóta úgy emleget, mint a világ legerősebb asszonyát. Örülök, hogy látta, megélte velem ezeket az órákat, ez nagyon erős összekötő kapocs kettőnk közt, de többször nem vállalkoznék rá.”- meséli Timi.
Mit jelent anyának lenni? Ki mondja meg, mit kell tennem?
„Soha senki nem mondta nekem, hogy ez ennyire nehéz lesz. Sokáig használhatatlannak és felkészületlennek éreztem magam, aztán lassan megtanultam, hogy kell válaszolnom a fiam igényeire, hogyan találom meg az egyensúlyt. Nagy munka volt, de megérte.”- így Mariann, aki 3, 5 éves lányával van otthon.
„Nagyon hálás vagyok a páromnak, aki nagycsaládból jött és számos trükköt ismert. Ő segített nekem megtalálni az utat, hogyan lehetek jó anyukája a fiunknak. Ma már sokkal több az önbizalmam, mint kezdetben, így vállaltunk egy második babát is.”- hangzanak Eszter szavai.
„Amikor a lányom született, kaptam egy könyvet a gyermekgondozásról. Igyekeztem szó szerint megtanulni. Hosszú hónapokba telt, amíg bízni kezdtem az ösztöneimben, de ma is úgy gondolom, a felkészülés sokat segített.”- Szilvia a 10 hónapos Evelin mamája meséli.
Anyának lenni, anyává válni tehát nem könnyű, de a tudatosság, az érzelmek megélése átsegíthet a nehézségeken. Legyünk büszkék az anyaságunkra, az erőre, amivel életet teremtünk!
Forrás: Az Anyaság titkai
The post Történetek az anyává válásról first appeared on Babafalva.hu.