Ha valakinek Magyarországon az első két gyermeke császármetszéssel születik, akkor a harmadik várandósságnál szinte minden kórházban programozott császármetszést ajánlanak neki. Mi történik akkor, ha egy nő úgy gondolja, hogy ő inkább megvárná a szülés megindulását? Sőt, esetleg megpróbálná természetes módon világra hozni a babáját…
A császármetszések számának emelkedésével azon nők száma is növekszik, akik a következő gyermeküket várva szeretnének esélyt kapni a természetes szülésre. Hazánk számos kórházában a VBAC-et sem támogatják, az elmúlt időszakban pedig teljesen bezárultak a kapuk azok előtt, akik a két vagy több császármetszés után hüvelyi úton kívántak szülni. Mélykúti Andrea, dúla, az ICAN (Nemzetközi Császármetszés Figyelő Hálózat) Magyarország csoportvezetője elmondta, hogy a tavalyi év vége kedvező változásokat hozott, több, előzetesen császármetszésekkel szült édesanyának is sikerült természetes módon világra hozni a harmadik kisbabáját.
„Sok mindennek kell összejönnie ahhoz, hogy a VBA2C sikerüljön. Fontos a kórházak és az orvosok hozzáállása, a kismama elszántsága, felkészültsége, és az, hogy mennyire ismeri a teste működését, mennyire bízik önmagában. Fontos a megfelelő segítők, támogatók megtalálása, és emellett egy jó adag szerencse is kell. Tavaly két kismama leveleket kezdett írni a kórházaknak és az orvosoknak, úgymond kitaposták maguknak az utat azért, hogy úgy szülhessenek, ahogy szerettek volna. Persze itt nem arról van szó, hogy ezek az anyák minden más megoldástól elzárkóztak, ők egyszerűen csak egy esélyt szerettek volna kapni, hogy biztonságos körülmények között megpróbálkozhassanak a természetes úttal” – magyarázta a dúla, aki évek óta kísér VBAC szüléseket.
Akinek sikerült a VBA2C
Szegi-Holtzinger Zita három gyermek édesanyja, családjával a budapesti agglomerációban él. Eredeti foglalkozása gyógypedagógus, gyermekei születése óta a civil szférában tevékenykedik, elnökségi tag egy babahordozó egyesületben, honlapot szerkeszt és blogot ír. Bár Zita a természetes szülés híve, első és második gyermeke mégis császármetszéssel jött világra. Harmadik babáját várva szívós kitartással felkutatta azt az utat és azokat a segítőket, akikkel együttműködve sikerült elkerülnie a műtétet, és hüvelyi úton világra hoznia kislányát.
Mikor született az első babád, és mi indokolta a császármetszést? Hogyan érintett ez Téged fizikailag és lelkileg?
Az első gyermekem, Csenge 2008-ban született. Egy problémamentes, harmonikus várandósság után, a naivitásomnak köszönhetően jutottunk el a császármetszésig. Terminustúllépés miatt, de valójában egészségügyi indok nélkül megindították a szülést a 40+6 napon, az orvosom ügyeleti napján, pénteken. Választott szülésznőm nem lehetett, dúla felkérésére akkor még nem gondoltam.
A kórházban válogatott módokon háborgatták a vajúdásomat, vadidegenek vizsgálgattak, ki-bejárkáltak az orvostanhallgatók. Az orvosom 5-6 óra elteltével fájásgyengeségre és beilleszkedési rendellenességre hivatkozva műtétet javasolt. Mi vakon megbíztunk benne, meg voltunk róla győződve arról, hogy mindent megtesz értünk. Éppen emiatt sokáig teljesen hamis képem volt a császáromról, úgy gondoltam, én teljesítettem rosszul. A műtét után kétszer az orrom elé dugták egy pillanatra a babámat, este még behozták 5 percre, de csak másnap délelőtt kaphattam meg. Aranyóra (a szülést követő néhány óra – szerk.), szoptatás addig fel sem merült.
Leginkább az első, külön töltött időszak miatt kezdtem el utánajárni, hogyan lehetett volna mindez másképp, és lassacskán ráébredtem, hogy valójában indokolatlanul vágtak fel. Becsapottnak éreztem magam, és elkezdtem fizikailag is rosszul lenni ettől tudattól, főleg miután rájöttem, hogy milyen hátrányoknak és kockázatoknak tett ki ezzel az orvosom engem és a babámat. Bár maga a műtét és a felépülés problémamentes volt, biztos voltam benne, hogy még egy ilyen szülést nem szeretnék.
Mikor született a második gyereked? Próbáltad-e őt természetes úton szülni, miért lett megint császár?
Három évvel később, 2011-ben született meg a fiam, Marci. Fontos volt számomra, hogy természetes úton szülhessek, nagyon felkészültem, olyan orvost és szülésznőt választottam, akikről tudtam, hogy teljes mértékben támogatnak az elhatározásomban. Bár az előjelek nagyon biztatóak voltak, az idő sajnos itt is közbeszólt, a protokoll miatt nem várhattunk tovább, és a 41+3 napon megindították a szülést. Féltem tőle, mert – részben az előző tapasztalatom alapján – tudtam, hogy az indítás egy császáros előzmény nélküli szülésnek is keresztbe tehet, nemhogy egy VBAC-nek, amikor a kórházi szabályok még kötöttebbek, és nem adnak túl sok időt arra, hogy az ember “produkáljon” valamit.
Át kellett esnem egy sor rutin beavatkozáson, a választott szülésznőm pedig teltház miatt alig tudott velünk foglalkozni, így most sem voltak a legjobbak a körülmények annak ellenére, hogy a doktornő megpróbált maximálisan helyt állni. Mivel elég erős fájásaim voltak, sokáig halogattuk az oxitocin adását, de végül sajnos erre is sor került, és olyan ijesztő érzéseket generált, hogy azt hittem, veszélybe került a heg a méhemen. Az orvosom nem akart kockáztatni, így ismét műtőben kötöttünk ki. Utólag kiderült, hogy ép maradt a heg. Abban a helyzetben nem éreztem azt, hogy indokolatlan lett volna a műtét, de valószínűnek tartom, hogy másképp sikerült volna ez a szülés, ha nem indítják, és nem kapok oxitocint.
Hogyan készültél a harmadik gyermeked születésére? Milyen reakciókkal találkoztál, amikor hangsúlyoztad, hogy természetes úton szeretnéd megszülni? Milyen támogatókra találtál?
A harmadik baba, Hajna 2014-ben fogant. Nem indultam könnyű helyzetből. A sikertelen VBAC-kísérlet után felerősödött bennem az érzés, hogy talán tényleg képtelen vagyok arra, hogy szüljek. Ráadásul az a kórház, ahol korábban vállaltak két császár utáni szülést is, szigorított a szabályokon, így fogalmam sem volt, kihez fordulhatnék. Aztán megismertem az ICAN-t, és bekerültem egy Facebookos VBAC csoportba is, ahol császár utáni szülésre vágyó/készülő édesanyák támogatással és információkkal segítik egymást. Így találkoztam Mélykúti Andreával, akiben éreztem azt az energiát, ami segíthet végigmenni ezen a nehéz úton. Ő, két császár után szült édesanyaként teljesen megértette minden érzésemet, aggodalmamat, tudta, min megyek keresztül.
A felkészülés két fronton zajlott. Egyrészt rengeteget dolgoztam magamon, amiben segített az is, hogy ez a várandósság csupa tanulás volt – bizalomról, elengedésről, nem tervezésről, hitről. Elmentem egy császármetszés-feldolgozó csoportba, és egy szülésről szóló információs hétre is, ami talán furcsának tűnik két gyerek után. Az előző várandósságom alatt is sokat olvastam, de most még többet, hogy minél tisztábban láthassam, hogy milyen kockázatok várnak rám, illetve, hogy mik az előnyei és hátrányai a szülésnek és az ismételt műtétnek.
A másik front a segítők felkutatása volt. Írtam az összes hazai szülészetnek, hogy vállalnak-e két császár utáni szüléseket, és úgy általában véve mi a véleményük a témáról, mit ír elő a protokoll, és milyen lehetőségek vannak. Meglepő módon, a közel 70 szülészeti osztályból csak huszonvalahány hagyott válasz nélkül. Nem voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy milyen reakciókat fogok kapni, de időnként így is leesett az állam, hol a válaszok stílusa, hol a leírt információk miatt. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan kórház volt, ahonnan nem utasítottak el egyből, és még ennél is kevesebb, akik egyértelműen igent mondtak arra, hogy vállalnák-e a VBA2C-t. Személyesen is beszéltem néhány osztályvezetővel és orvossal, ami szintén nagyon tanulságos volt számomra. Közben választottam egy doktornőt, akihez várandósgondozásra jártam, ő akkor még nem kísért szüléseket, de végig támogatott és bátorított.
Végül sok-sok felvállalás, majd visszadobás után, valamikor a 38. hét környékén megismertem egy másik doktornőt, aki abszolút úgy állt a szülésemhez, ahogyan szerettem volna. Ő is úgy gondolta, hogy a kulcs az, hogy a folyamat magától indulhasson, és a maga ütemében mehessen. A választott szülésznőm, és a helyettese is biztosítottak a támogatásukról. Nem szerettem volna úgy magamra maradni, mint Marci születésénél, ezért ezúttal egy dúlát is felkértem, Andit, aki végig mellettem volt, támogatott, sőt végigkísért a szülésig vezető utamon.
Miért volt ez fontos neked? Szerinted mi volt ezúttal a siker titka?
Több okból is fontos volt nekem, hogy szülhessek. Nem tudok horrorisztikus császárélménnyel előhozakodni, mindkét műtét komplikációmentes volt, gyorsan felépültem, a hegem is “szép”, mégis elborzaszt a tudat, hogy ok nélkül belémvágtak. Az olvasmányaim alapján már abban is biztos voltam, hogy mind lelki, mind egészségügyi szempontból jobb mindkettőnknek, ha esélyt kapok a természetes szülésre. A legtöbb kórház által javasolt programozott császármetszést elfogadhatatlannak éreztem. Azt sem szerettem volna, ha egy harmadik műtét lenne a legfőbb szempont abban, hogy hogyan alakul később a családtervezés. És persze be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok szülni.
A siker titka fizikai oldalról, hogy magától indulhatott a szülés, és beavatkozásoktól mentes, lényegében háborítatlan volt. Lelki oldalról, hogy nagyon akartam, és olyan segítőim voltak, akik szintén nagyon akarták, és megvolt minden tudásuk ahhoz, hogy biztonságban érezhessem magam velük.
Szerencsére a családom is végig mellettem állt, amihez valószínűleg hozzájárult az is, hogy megosztottam velük minden olyan információt, amit magamba szívtam. Persze találkoztam olyanokkal is, akik kérdőre vontak a döntésem miatt, megpróbáltak rám ijeszteni, vagy éppen azt sugallták, hogy felelőtlen vagyok, de ezeket a véleményeket egy idő után nagy rutinnal engedtem el a fülem mellett, illetve, ha érdemesre tartottam rá a helyzetet, akkor röviden elmondtam, miért választottam ezt az utat.
Mennyiben érzed most magad kiteljesedettnek?
Nem anyaságomban éreztem hiányát annak, hogy eddig nem szültem, azt gondolom, hogy ezt nem a születés módja határozza meg, bár van, aki kifejezetten sérül e téren is. Sok orvos bele sem gondol, milyen lavinát indít el egy indokolatlan császárral. Viszont úgy éreztem, hogy soha nem fogok igazán megnyugodni, ha esélyt sem kapok arra, hogy természetesen szülhessek. A második császár után még inkább úgy éreztem, hogy talán bennem kell keresni a hibát, hogy vagy fizikailag vagyok alkalmatlan, vagy valami lelki gát miatt nem tudok szülni, ami részben enyhült azzal, hogy a segítőim rávilágítottak arra, hogy egyik esetben sem voltak olyan körülmények, amik között “jól” lehet szülni. Azzal, hogy Hajnát megszülhettem, minden magammal kapcsolatos kétségem elszállt, és sokat gyógyultak a műtétek miatti sérülések is.
Amikor megszületett a harmadik babám, elfogott egy “minden rendben van” érzés, ami akkor is mindig megjelent, amikor magamra nézve ezúttal nem láttam vágást. Az, hogy természetesen és háborítatlanul szülhetünk, nem feltétlenül jelent katarzist vagy földön túli eufóriát, de hozza magával ezt a “minden rendben van” érzést. Ez az én legfontosabb tapasztalatom.
Wilcsek Médea
Borító fotó: pinterest.com
The post 2 császármetszés után, lehetséges a természetes szülés? first appeared on Babafalva.hu.