Május 13-án, kedden, az ELTE Izabella utcai épületének udvarában, a Születés-fájának elültetésével megkezdődött az ELTE PPK Perinatális Szaktanácsadó szakának oktatói és a végzett hallgatói által kezdeményezett Úton… Séta a szülés/születés minőségéért nevet viselő programsorozat. Az esemény díszvendégei Dudás Miklós, Kovács Katalin és Szabó Szilvia világklasszis sportolóink voltak (a velük készült interjú hamarosan olvasható lesz a Babafalva portálon).
A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy milyen messzire nyúló jelentősége lehet a szülésélmény minőségének az édesanya, a baba és a család számára. A programsorozat jelképe a fa, mint az emberiség egyik legfontosabb szimbóluma, szorosan kapcsolódik a női élet fejlődési minőségeihez, és magában foglalja a szüléshez és a születéshez kapcsolható valamennyi hiedelmet, rituálét, ünnepet, dallamkört, népi mondakört.
A hagyományteremtőnek szánt séta első alkalommal Budapestről az Eger mellett található Bábafához vezet, június 29-ei indulással, július 6-ai megérkezéssel. Bárki csatlakozhat, aki szeretne, akár végig, akár egy-egy szakaszon. Azokat, akik nem tudnak a sétán részt venni, a szervezők Budapesten és Eger mellett, a Bábafánál változatos programokkal várják. Bővebb információ: Séta a szülés/születés minőségéért.
Wilcsek Médea, fotó: Zentai Rita
The post A Születés-fájának elültetése az első lépés az Úton first appeared on Babafalva.hu.